Versenykiírás
Duna Gyöngye
Szépségverseny*Divatszínház
Kék Duna Keringő 2030
„Beauty, Idea & Quality”
A látványos színpadi esemény főszereplő 20 szépségversenyző mellett az alkotó
szakembereken a fő hangsúly. A gyönyörű lányok 3 felvonásban mutatják be az
alkotók folyamatosan épülő munkáit. Az est fénypontja a 3. felvonásban
bemutatott Kék Duna Keringő 2030-ban.
A Fináléban megválasztásra kerül a Duna Arca, továbbá a Miss Tourism World, a Model of The
Universe, a Modell of The World, a Miss Bikini World, a
WWW. Miss Internet.
Részvétel feltétele
- Duna menti országban született, vagy él
- A verseny évében betöltött 16. életévtől 24 éves korig
Jelentkezési határidő 2010 július 31
Elődöntők Május 31, Június 28, Július 26, Augusztus 30, Szeptember 11 és 12
A 10 csapat szépségversenyzőinek be fotózása Szeptember 18 - 19
Sajtóbemutató Szeptember 22
Döntő Október 3
After Party, Fotókiállítás Október 9
A verseny fővédnöke Dr. Nagy Andor a Környezetvédelmi Bizottság Elnöke
Közösségünk kiemelt társadalmi értéknek tekinti környezetünk védelmét nemcsak a
ma élő emberek, hanem a jövő nemzedékének érdekében is. Számtalan példa
rámutatott arra, hogy ez egy olyan globális felelősséggel járó kiemelt feladat,
amely kizárólag közös összefogás eredményeként érheti el célját. Ezért vállalunk
és támogatunk is minden olyan kezdeményezést, amely céljaiban és tevékenységében
a természetvédelmet kívánja megvalósítani.
A rendezvény fő célja felhívni a figyelmet a Duna és környezetének
tisztaságára, szépségére, az édesvíz jövőjére. Megtalálni hazánk legszebb gyöngyét, az Év Duna Arcát, aki képvisel, reprezentál
a folyó ügyeiben.
Immáron ötödik ízben rendezzük meg hazánkban a versenyt. Ma már elmondhatjuk,
hogy a versenysorozat minden részletében készen áll az első Nemzetközi
megmérettetésre, amelynek első ízben hazánk ad helyet. A nemzetközi finálé
fontos hangsúlyt biztosít a dunai országok népeinek, kultúrájának, turisztikai
látványosságainak és nem utolsó sorban szakmai helyzetük megismerésére. Így a
nemzetközi verseny képviselői, a gyönyörű lányok, szépítő szakemberek és
kísérőik megismerhetik hazánk képviselőit és dunamenti részeit. A „Dunajárásról”
és a fináléról készített filmet eljuttatjuk a delegáló országok nemzeti TV
társaságainak, és Turisztikai Hivatalainak. A nemzetközi finálénak minden évben
más ország ad otthont, így minden országnak lehetősége van a program
fejlesztésére, a minőség fokozására.
"Duna Szépség, Édesvíz Jövő"
A verseny megjelenésében a látványra és a csapatmunkára törekszik. A
divattervező, fodrász és sminkes szakemberek, garanciát jelentenek a lányok
egyéniségének, szépségének hangsúlyozásában, a minőségi és különleges megjelenés
fokozásában. A versenyző hölgyek hangot adnak a Dunával kapcsolatos
gondolataikról, élményeikről.
A fináléban 20 szépség, 10-10 divattervező, fodrász, sminkes 10 csapatba
szerveződve vesz részt.
Díjak
- egy éven keresztül a Duna arca
- hazánk képviselete a nemzetközi döntőben
- értékes tárgyi és szolgáltatási díjak:
Retz Bútorház - 500.000Ft értékű vásárlási
utalvány
Contour Systeme
KFT - 1 db Ultra Contour testkezelés 200.000Ft
értékben és 6 db 50.000Ft értékű kezelés
Hotel President - 1 Luxus hétvége az Elnöki
Lakosztályban és 1 éves wellness bérlet a hat királynőnek
KRI*SAN HAIRFUN
- 1-1 100.000, 60.000, 40.000Ft értékű Szalon Szolgáltatás
Mádi
Kúria - 2 éjszaka félpanzióval 2 személyes szobában Értéke kb 60000 Ft Egy
borkóstolót is tartalmaz
Széplap Magazin -
Egy oldalas megjelenés
Vacsora
felajánlások - Hotel President, Boom & Brass,
Shiraz,
Gundel,
Budapest Átrium Cafe, Time Cafe, Jaffa, Gotti
Szervezők felajánlásában
- 100.000Ft értékű retusált fotó és videó dvd anyag a Döntős versenyzőknek.
Jelentkezés módja
www.pearlofdanube.hu/jelentkezés menüben/a jelentkezési lapot kitöltve/a
szabályzat elfogadásával érvényes/és elküldés
Versenyről
Hazánkban ringatózik "egy" Fodrász Hajó a Duna vizén, amely 2001-ben nyílt meg a
Petőfi híd lábánál. Ezáltal Krizsán Győző az alapító hajmester, több éves álma
valósult meg. "Sok helyen jártam a folyó mentén, és láttam a csodás részeit.
Viszont szembesülök nap, mint nap az általunk okozott sérülésein. Talán még nem
késő a sebeket begyógyítani.
Néhány adat a Dunáról
A Duna 2890 km
hosszú.
Európa második legnagyobb vízfolyása.
Fekete Erdőből ered és a Fekete Tengerbe torkollik.
10 országokat érintve: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország,
Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Moldova, Ukrajna
„Tiszta Verseny a Tiszta Dunáért”